A nagysimonyi Dugovics hagyomány:
      Ennek mibenlétét a legjobban, legérthetőbben és legrövidebben néhai Ködös Endre ált. isk. igazgató, történelem szakos tanár és Nagysimonyi helytörténetének fáradhatatlan egykori kutatója fogalmazza meg:
"Döbrentei Gábor foglalkozott a Dugovics család történetével. Ő állapította meg -Dugovics Imrénél lévő iratokból-, hogy a család "Vas"-ban élt, Simonyiban és Dömölkön voltak birtokosok. Nagysimonyiban sajnos lebontották a régi Dugovics házat, jelenleg a helyi termelőszövetkezet központja van a helyén. Dugovics Titusz hősi halála (1456) után Mátyás király, Titusz fiának, Bertalannak 1459-ben adománybirtokot juttatott a Pozsony megyei "Téj" faluban. A későbbi Dugovicsok közül György császári követ 1705-ben, Imre pedig 1824-ben Vas megyei esküdt. Ő ugyancsak Simonyiban, majd Pordömölkön lakott. A Simonyiban lakó Dugovics Mihály 1866-ban -a nándorfehérvári diadal 410. évfordulóján- emlékkőkeresztet állíttatott, mely ma is áll az iskolával szembeni, jelenleg pedagógus szolgálati lakások (régen iskola, majd plébániai lakás volt) előtt. A szöveg is olvasható rajta. Egy évtizeddel későbbi keltezésű az az alispáni engedély, mely szerint Dugovics Terézt -a sárvári kórházban bekövetkezett halála után- elszállíthatják Simonyiba, - a "Dugovicsok ősi fészkébe". Dugovicsok címere a következő volt: A paizs két udvarában zöld téren arany korona, s azon két felfelé álló virágzó búzakalász, a kalász felett egy aranycsillag. Sisakdíszük: kétfarkú oroszlán, első lábával két virágzó búzakalászt tart. A Hazafias Népfront kezdeményezésére -a nándorfehérvári győzelem 500. évfordulóján- 1956. júliusában az országos ünnepség keretében, emléktábla is került az iskola falára. Az iskola diákjai minden évben koszorút helyeznek a márványtábla alá. Ebben az évben vette fel az iskola -minisztériumi engedéllyel- a "Dugovics Titusz" nevet." [3.]

A fentiek alapján semmi kétség sem férhet ahhoz, hogy Dugovicsok valóban éltek Simonyiban. Hogy őket itt az írásos anyagok kizárólagossága alapján milyen régre lehet visszavezetni, az más kérdés. Ha egykori jelenlétüket tagadnánk, ellentmondanánk a történelmi tényeknek. Annál is inkább, mivel un. "beszédes" nevekkel van dolgunk és nem csak Dugovicsok, de Jugovicsok is éltek (élnek) a faluban. E két név nem csak formailag de fonetikailag, kiejtésében is hasonló. Jelentésében, jelentésükben pedig ugyancsak lényeges dolgot állítanak viselőjükről. Idézzük fel ismét Ködös Endre igazgató úr kutatását! "Jugovics (délfi!) szintén horvát eredetre utal. Ma is élnek Jugovicsok a faluban. De a Dugovics család is lakott itt (Dugovics = valahonnan jött) - ők már itt kihaltak" [4.] Majd azzal folytatja, amit a Dugovics hagyomány szó szerint a következő képpen őrzött meg, s e sorok írója a régiektől tudja, hogy ezt a celldömölki tanítók is a következő képpen oktatták: "1456-ban Dugovics Titusz itt állt Hunyadi seregébe és ment Nándorfehérvárra. Hunyadi Dömölkön járt toborzó úton." [5.] A fennmaradt hagyomány egyébként úgy tartja, hogy a Dugovicsok Titusz nevű őse itt a faluban Simonyiban született. Végül a legáltalánosabban ismert, hogy a déli harangszót a pápa az 1456. július 22-i nándorfehérvári győzelem emlékére rendelte el.

Tudomány és hagyomány:
      Kétségtelen, hogy a hagyományban sok valódinak tűnő elem van, de a Döbrentei Gábor által hitelesnek vélt okmányok eredetiségét forráskutató történészeink közül többen is (vitatták) vitatják, cáfolják. E tárgykörben egyébként a legalaposabb kutatást Szőcs Tibor végezte, akinek kutatási eredményeit egy kétségkívűl kiváló, magas intellektusról tanúskodó NÁNDORFEHÉRVÁR HŐSE: DUGOVICS TITUSZ című publikációjában [6.] olvashatjuk. E publikáció tanulmányozását -mindössze nyolc A4-es oldal- tisztelettel ajánlom minden kedves -újabb kutatási eredményekre kíváncsi- olvasó figyelmébe. A nándorfehérvári hőst Dugovics Imre nevesítette az ő egyik ősének Titusznak személyében egy Mátyás király által kiadott oklevél segítségével. A forráskutatások alapján eme oklevélről egyértelműen kiderült, hogy sajnos hamisítvány és az ebben megnevezett -és fentebb korábban már említett- Pozsony megyei "Téj" falu, Mátyás király idején még nem volt a Dugovicsok birtokában. A másik érdekes pont, "...a tények azt mutatják, hogy a Dugovicsokat csak I. Lipót nemesítette 1674. augusztus 25-én, Bécsben kiadott nemeslevelével." [7.] További érdekes részletek a már hivatkozott tanulmányban.

      A kutatások végeredményeként azonban teljesen hamis lenne az olyan "sommás ítélet" kimondása miszerint Dugovics Titusz soha nem is létezett, s az egész hőstörténet puszta kitaláció. A magyar szabadságért harcoló magát feláldozó hős (vitézeknek) vitéznek bizonyosan volt neve, akár Dugovics Titusz akár nem, de a Dugovics Titusz név immár szimbólummá vált a magyarság tudatában, a keresztény hitért, a magyar szabadságért életét áldozó hős szimbólumává. Személy szerint szinte bizonyos vagyok abban, hogy a fent említett Dugovics hagyomány megszületése nélkül mind a mai napig -az általános ismertség hiányában- csendben nyugodva lapulna Antonio Bonfini sorai közt a nándorfehérvári hősnek hazáért való önfeláldozó példája.

Falunkban pedig a hagyomány tovább él, s a nándorfehérvári hőstettre magát elszánó vitéz alakjára mindig is emlékezni fognak Simonyiban, míg magyar ember e földön él.