Üdvözöljük Nagysimonyi község honlapján! Hírek, közlemények, aktuális információk
Üdvözöljük Nagysimonyi község honlapján! Bemutatkozás, természeti környezet, történelem
Üdvözöljük Nagysimonyi község honlapján! Önkormányzat, hivatal, elektronikus közigazgatás
Üdvözöljük Nagysimonyi község honlapján! Általános információk
Üdvözöljük Nagysimonyi község honlapján! Megközelítés, látnivalók, térképek
Üdvözöljük Nagysimonyi község honlapján! Fotóalbumok településünkről, eseményeinkről

A falu története





Őskori emlékek

Téli látkép a szőlőhegyről Környékünk történelméről legkorábbi adatok az újkőkor idejéből származnak. Ebben a korban még összefüggő erdőségek borították a tájat. Ekkor vándoroltak be a Marcal-medence irányából a Nyugat-Balkán felől érkező újkőkori közösségek. Ők ismertették meg a már itt élő emberekkel a fejlettebb gazdálkodó életformát. Megélhetésüket főként juh-, kecske-, szarvasmarha-, és sertéstenyésztés biztosította, de az erdőirtással nyert területeken már földműveléssel is foglalkoztak. Ebből az időkből származnak a dunántúli vonaldíszes kerámia kultúra leletei, amelyek -többek között- tőlünk néhány km-re, Tokorcson kerültek elő.
Az ezt követő, úgynevezett lengyeli kultúra idejéből szintén tártak fel a régészek ősi településmaradványokat.

A bronzkor már jóval több régészeti emléket hagyott ránk. A Rába völgye fontos közlekedési útvonal volt a vándorló népcsoportok számára. A makói kultúra egyik fontos települése volt a közelben, Ostffyasszonyfa határában, amelynek maradványai a Pannonia-Ring építésének estek áldozatul. Ekkor az itt élő népek már kiterjedt kereskedelmet folytattak a leletek tanúsága szerint. A későbbiekben érkeztek a területre a halomsíros kultúra megalapítói. Központi településük és bronzműves központjuk a közeli Ság-hegyen volt. Ők honosították meg a jellegzetes hamvasztásos urnamezős temetkezési stílust.
A vaskori (Kr.e. 8-7. századtól) népességnek valószínűleg szintén a Sághegyen volt a központi telepük. Ennek nyomai azonban mára teljesen eltűntek. Azonban községünktől nem messze -Csönge határában- egy kis település maradványaira bukkantak. A feltárt földbe mélyített, lekerekített sarkú, négyszögletes, faszerkezetes, tapasztott falú házrészlet a kor vízparti telepeinek egyedülálló emléke.

Az időszámításunk előtti 5. században jelentek meg a tájon a nyugat felől érkező kelták. Legismertebb emlékük a Sitke és Ostffyasszonyfa közötti Földvár-major helyén épült erődítmény. Sáncai és területe mára beerdősült. Magas szintű termelési ismeretekkel rendelkeztek: vaskohászat, vasekék használata; ezenkívül valószínűleg ekkor terjedt el a szőlőművelés is. Ebből a korból már községünk területéről is kerültek elő leletek.

A Római Birodalomtól a honfoglalásig

Dunántúl, az egykori Pannónia Kr. u. 43-tól a Római Birodalomhoz tartozott. Ebben az évben alapítja meg I. Claudius császár Savaria-t, a későbbi Szombathelyt. A város territóriumának keleti határa a Rába vonalánál lehetett. A tartomány fejlett úthálózattal rendelkezett. Nagysimonyi mellett egy hadiút haladt el, Kemenessömjén-Vönöck irányába, melynek nyomai néhol ma is láthatók. Ezek egykor 4-5 m széles, domború, jól kavicsozott utak voltak. A Sághegyen már a római korban is bányásztak bazaltot, melyet Savaria útjainak burkolásához használtak fel. A hegy körüli villák az egykori szőlőműveléssel állhattak kapcsolatban. A folyók átkelőhelyeinél út- és őrállomások működtek. Közelükben voltak a kisebb települések, és álltak a földbirtokkal rendelkezők lakóhelyei, birtokközpontjai.
A római uralom Pannóniában több, mint 300 éven át tartott, aminek a népvándorlás vetett véget. Kr.u. 379-ben Pannóniába a gót-hun-alán népcsoport tört be.

A hunok élén Attila 445-ben megalapította a Hun Birodalmat, amely halálakor darabjaira hullott. Savariát ekkor hatalmas földrengés pusztította el. A nyugati országrész elnéptelenedett. A terület csakúgy, mint a Kárpát-medence jelentős része szinte a népek országútjává vált. Az egykor virágzó római kori kultúra lassan feledésbe merült, csak az itt-ott fellelhető romok jelezték, hogy valaha szebb időket is látott a táj. A vidéken a keleti gótok, majd a longobárdok telepedtek le. A VI. században e népek elhagyták Itália felé a területet, és nyomukban az avarok elfoglalták a Dunántúlt.

A VII. században a frankok betörtek az avar szállásterület nyugati gyepűvidékére, majd 795-ben a nyugati avar országrész ura Aachenben meghódolt I. (Nagy) Károly frank király előtt. A terület kb. a Marcal folyó vonaláig a Frank Birodalomhoz tartozott. A IX. században Szvatopluk vezetésével a morvák feldúlták Pannóniát. A IX. század végén, 895 tavaszán Árpád fejedelem a magyar fősereggel átkelt a Vereckei-hágón, és megkezdődött a honfoglalás. Vas megye területére Öcsöb, Őe és Bulcsú vezérletével érkeztek meg a magyarok.
Erről az időszakról nagyon kevés tárgyi emlék maradt fenn. Ezek közül érdemes megemlíteni a Kemenesszentmártonban és Celldömölk egyik temetőjében talált lovassírokat.


A középkortól napjainkig

Községünk első írásos említése IV. Béla király idejéből, 1237-ből való. Az oklevél, melyben az említés történt (a győri püspök által írt birtokperes ítélkezés) eredeti fényképe, valamint teljes latin és magyar szövege ezen a linken, külön oldalon megtekinthető.

Nevének eredete minden valószínűség szerint a Simon személynévre vezethető vissza - talán egyik (első) birtokosa lehetett.

Simonyit 1434-ben kapta Symoni (vagy Symony) család Erentfalva pusztával együtt (ez utóbbi már nincs meg) Zsigmond királytól új adományként. A dolgozó nép századokon át igénytelenül és elmaradottságban élt. Nemesi háztartás 1720-ban csak 15 volt a faluban. A falutól északra eső cseri - akkor még bokros - részen nagy juhászélet folyt. A falu lakói sok kendert termeltek.

A középkorban még helybeli nemesek birtokolták, de a későbbi századok során részeket szereztek itt a Nádasdyak, Draskovichok, majd a 18. században a Batthányak is.

A lakók 1549-ben voltak kénytelenek első ízben a törököknek hódolni. 1567-ben német zsoldosok fosztogattak a faluban. Később, a sárvári vár védelmére Nádasdy Ferenc őrhelyet alakíttatott ki itt, a helyi nemeseket felfegyverezte, ágyúval (tarackkal) is ellátta őket. A településtől északra fekvő lejtőkön régóta termesztenek szőlőt, erről 1683-ból már van írásos emlékünk. A jelentős szőlőművelés mellett a másik jellegzetes határrész a Cser, ahol régebben juh-, szarvasmarha-, és sertéslegelők voltak. A lakosság kezdetben római katolikus hitű volt, azonban, Kemenesalja sok más községéhez hasonlóan, 1541-ben, földesuraikat követve evangélikus vallásra tért át.

Nagysimonyiban szilárdan tartja magát a hit, mely szerint a nándorfehérvári hős vitéz, Dugovics Titusz a falu szülötte. Bár ennek történeti hitelességét néhányan megkérdőjelezik, a falu egykori birtokosai között volt a Dugovics család is, amelynek lehetett vérségi kapcsolata a végvári vitézzel.
Dugovics Titusz hősi halála (1456) után Mátyás király, Titusz fiának, Bertalannak 1459-ben adománybirtokot juttatott a Pozsony megyei "Téj" faluban. A későbbi Dugovicsok közül György császári követ 1705-ben, Imre pedig 1824-ben Vas megyei esküdt. Ő ugyancsak Simonyiban, majd Pórdömölkön lakott. A Simonyiban lakó Dugovics Mihály 1866-ban - a nándorfehérvári diadal 410. évfordulóján - emlékkőkeresztet állíttatott, mely ma is áll az iskolával szembeni, jelenleg pedagógus szolgálati lakások (régen iskola, majd plébániai lakás volt) előtt. A szöveg is olvasható rajta. Egy évtizeddel későbbi keltezésű az az alispáni engedély, mely szerint Dugovics Terézt - a sárvári kórházban bekövetkezett halála után - elszállíthatják Simonyiba, a "Dugovicsok ősi fészkébe".
A Dugovicsok címere a következő volt: A pajzs két udvarában zöld téren arany korona, s azon két felfelé álló virágzó búzakalász, a kalász felett egy aranycsillag. Sisakdíszük: kétfarkú oroszlán, első lábával két virágzó búzakalászt tart.

A falu egyben a környék zsidóságának is központja volt, hitközségüket 1720-ban alapította a Németországból áttelepült 18 család (összesen 63 fő). A 19. században zsinagóga is épült, melyet egy tűzeset után 1892-ben felújítottak. 1953-ban a már használaton kívüli épületet lebontották, helyén ma postahivatal található. Temetőjükben, melyet ma a vasúti sínek választanak el a községtől, tartották 1877-ben az első magyar nyelvű zsidó egyházi beszédet a megyében. Ugyanitt szép múlt századi sírköveket láthatunk, köztük az 1944-ben elhunyt tudós rabbi, Weisz "Sabtaj" Simon síremlékét, mely mellett elhelyezett ládikába az ide zarándoklók alkalmanként kívánságcédulákat dobnak.

A község címerét 1994. október 23.-án avatták fel, a nemes Dugovich család címer-elemeinek felhasználásával tervezték.


 
IMPRESSZUM, SZERZŐI JOGOK:
Nagysimonyi Község Önkormányzat hivatalos honlapja

ÜZEMELTETŐ
Nagysimonyi Község Önkormányzata
9561 Nagysimonyi, Kossuth Lajos u. 12.
Telefon: 06-95) 550-005
e-mail: nsimonyi@aiplanet.hu
Verzió: 0.8 béta